Páramentesítő
Ahogy egyre nagyobb hangsúly helyeződik az otthonok, ingatlanok hőszigetelésére, úgy jelentkeznek egyre nagyobb számban a magas páratartalom és a penész által okozott gondok, melyekre tökéletes megoldást nyújt a páramentesítő.
Ugyanis a páramentesítő biztosítani tudja az ideális, valamint az emberi szervezet, illetve az ingatlan számára is megfelelő beltéri páratartalom értéket, amely 50-60% között található. Ha magas otthonában a páratartalom, akkor levegőben lévő többlet nedvesség egy része lecsapódik a hideg felületű ablakokon, illetve a falakon. Falak vonatkozásában a nedvesség általában a külső falaknál jelentkezik. Ha a meleg környezet, a magas páratartalom és a megfelelő táptalaj egyszerre rendelkezésre áll, akkor a penészgomba nagyon gyorsan megjelenik és elszaporodik. A penész megjelenésére elsősorban a falak repedéseiben lehet számítani, melyek olyan kis rések, hogy szabad szemmel szinte nem is láthatóak, viszont a nedvesség ezekben a résekben meg tud rekedni. Így mindhárom feltétel biztosított a penész megjelenéséhez és elszaporodásához. Azonban a páramentesítő készülék azáltal, hogy biztosítja az ideális páratartalmat és kiszárítja a levegőt, egyúttal a penész jelenlétének is gátat szab, ugyanis ha nincs elegendő nedvesség, akkor a penész életképtelen. Az elektromos páramentesítő készülék egy normál életben is lejátszó fizikai folyamat, a kondenzáció elvén működik. A meleg levegőben lévő pára kondenzálódik, vagyis lecsapódik a hideg felületen és víz halmazállapotúvá válik. Ez a víz pedig a páramentesítő gyűjtőtartályába, illetve egyes modellek esetében flexibilis egy gumi, vagy műanyag cső csatlakoztatása után közvetlenül a lefolyóba vezethető. Egy páramentesítő a típustól és teljesítménytől függően naponta a 15-20-tól akár 50-100 liter vizet is képes kinyerni a levegőből. Természetesen a nagyobb teljesítményre csak az ipari készülékek képesek, de a lakossági célu felhasználásra is kapható olyan elektromos páramentesítő készülék, amely napi 30-35 liter párát, vagyis a levegőben felgyülemlett nedvességet tud hatékonyan eltávolítani.